hurrá nem létező boldogság

Szomorú vagyok, úgy érzem teljesen magamra maradtam. Egyedül, totál egyedül. Vége a kapcsolatomnak, még szóban face-to face nem mondtuk ki, csak telefonon, de annyira nem képes a gyáva, hogy 10 percet szenteljen, és normálisan elváljunk. Az ilyenre már nem tudok mit mondani, de attól még fáj. Nagyon is. Gyomorideggel kelni, hogy magamra maradtam, nem tudom élte- e már át ezt valaki más is, mindenesetre nem jó. A cigire is visszaszoktam, idegességemben azt szívom. Valamivel muszáj rongálnom magam. Inni nem ihatok alkoholt, bár lehet jobb is... 

Hiába olvasok pozitív könyveket, nem segítenek, már egy hete ez megy, hogy szakítás a levegőben, de no találka, úgyhogy már kicsit ki vagyok idegileg, nem tudok magammal mit kezdeni. Semmi sem köt le. Az emberek tennének jót, de nincs senki, haza meg nem tudok menni. Ez van, ezt kell szeretni. Egyszer minden rossznak vége lesz, mondja a mondás, ami igaz is, hiszen hol jobb, hol nem, de inkább szeretnék úszkálni a felhőtlen boldogságban. Talán írnom kéne újra valami motivációs naplót, de semmi sem motivál, célom sincs most úgy érzem. 

Hobbit kéne találnom magamnak, de egyedül nem szeretnék sehova sem járni, futáshoz is lusta vagyok már, nem tudom mit csináljak. 

Tudom hogy még senki sem írt ide, pedig úgy szeretném, ha valaki most előjönne valami okossággal. Általában én mondom másoknak ezeket, de magamnak sosem tudok segíteni. DE MIÉRT ????

Remélem egy hónap múlva már túl leszek ezen az egészen, és boldog leszek hogy vége lett a kapcsolatomnak, és nem szorongok majd attól, hogy egyedül vagyok...

Az élet szívás néha, de biztos meg van ennek is az oka. Túl szép és unalmas lenne, ha minden tökéletes lenne... persze ezt mondja az agyam kb., én szívesen elviselném, és inkább unalomban élnék boldogan. 

ennyi a mai depiből.

Irány dolgozni, megjátszani a happyt.